magyarirtás a Délvidéken, 1944. okt. 1.–1945. ápr. 18: a II. vh. végén a legnagyobb arányú magyarirtás a Trianonban elszakított Délvidéken zajlott le. – A népirtást vsz. a boszniai szerb Vasa Č@ubrilović (1897–1990) az I. vh-t provokáló Fekete Kéz (Crna Ruka) terrorszervezet tagja, az 1914. VI. 28: a merénylet résztvevője, majd gimn. tört. tanár 1934–: egy. docens, 1945–46: földműv., 1947–50: erdészeti min. egyidejűleg belgrádi bölcsészkari dékán végül akad. tag, 1944 őszén a partizán vezérkarnak küldött emlékiratában írt: „A katonaságnak még a háborús tevékenység idején meg kell tisztítania a nemzeti kisebbségektől a vidéket, melyet a mi népességünkkel szándékozunk betelepíteni” hiszen a „a kisebbségi tömbök megszünetetéséhez a feltételek rendkívül kedvezőek” javaslatai megvalósításának tekinthetők. – 1944. X. 1: a szovjet Vörös Hadsereg egységei mögött érkeztek e területre a délszláv partizán (komm. és csetnik) csapatok. X. 17: az 1941. IV: visszacsatolt Bácskában (a →Muraközt és a →Muravidéket 1945. IV: érték el) katonai közigazgatást vezettek be. Ez törvényesítette a rémnapokat. A vérengzés J. B. Tito (1892–1980) parancsára az Versecen (v. Temes vm.) keltezett, 1944. X. 17: kiadott rendelettel bevezetett katonai közigazgatás idején folyt le. Tito ezt is írta: „hogy minél hamarabb és minél teljesebben megszüntessük a megszállók és az ide települt [!] idegen elemek részéről népünknek okozott bajokat [...] mind megköveteli, hogy kezdetben minden hatalom a hadsereg kezében összpontosuljon.” Az X. 22–1945. II. 1: hatályba lévő rendelet értelmében – Ivan Rukavina (1912–1992) vezérőrnagy aznapi fölhívásában kimondta, hogy a ~ célja: az újonnan megszállt területek „délszláv jellegének biztosítása”, tehát a többségben ott élő más nemzetiségűek, elsősorban m-ok és ném-ek eltüntetése. – A ~ X: kezdődött és gyakorlatilag nem kerülte el az 1945. II-ig elfoglalt Délvidék (Ny-Bánát, D-Bácska) egyetlen m-lakta helységét sem. A népirtás folytatódott D-Baranyában és a Muraközben is; egyedül Csáktornya városában 1944 végén 68, 1945 elején további 53 főt gyilkoltak meg m-sága miatt (2011-ig gyűjtött adatok szerint). A szerb partizánok a faluba/városba bevonulásuk után listák alapján, olykor rögtönözve, összeszedtek egy nagyobb létszámú m., elsősorban az ivarérett férfilakosságot (szellemi vezetőikkel, a pappal és a tanítóval), akiket még aznap válogatottan szadista perverz kínzások közepette (elevenen megnyúzás, földarabolás, halálra taposás, karóba húzás, stb.) meggyilkoltak, a legkülönbözőbb helyszíneken, gyakran nagy nyilvánosság előtt agyonvertek v. lelőttek, a kínzásokban a partizánnők jeleskedtek. Bajmokon pl. a meztelenre vetkőztetett emberekre csizmában ugráltak. Zentán a volt Amerika szálló pincéjében, ahol a foglyokat kínozták, a háború utáni tatarozáskor vastag rétegben le kellet vésni a vakolatot, annyira átitatta a vér. Különös kegyetlenséggel bántak el az elfogott egyh. személyekkel: Gachal János (+1944. okt.) Torontálvásárhely (Ny-Bánát) ref. pp-ének azért taposták ki a belső részeit, mert színdarabot írt, amelyben a honvédek a bánáti részeket is visszacsatolták Mo-hoz. Hasonló módon végeztek →Petrányi Ferenc óbecsei apátplnossal, →Körösztös Krizosztommal, az újvidéki ferences r-ház főnökével és →Virág István 84 éves horgosi plébánossal, →Kovács Kristóf ferencest a Szerémségbe tartó halálmenet után lőtték agyon, D-Baranyában gyilkolták meg Faragó Ferenc hercegszöllősi ref. tiszteletest és →Klein Tivadar pélmonostori esp-plnost, stb. A Délvidéken balkáni kegyetlenséggel 32 r. k. és ref. papot pusztítottak el. Az áldozatokat (rendszerint m-okkal) tömegsírba temettették, aminek nyomait fásítással, ráépítéssel (labdarúgó pálya, lakótelep), stb. tüntették el. – A partizánosztagok érkezésének napján megkezdődtek a vérengzések, X. 14–: Szabadkán, X. 20–: Zomborban, X. 22: Újvidéken. A Sajkásvidéken – a Tisza és a Duna összefolyásának csücskében, Titel térségében, ahol 1941–44: a m. hatóságok elleni szabotázsakciók sorozatát követték el, nagy anyagi károkkal és sok halálos áldozattal, ezért a razziákat is elsősorban erre a partizánközpontra összpontosították – Csurogot, Zsablyát és Mozsort 1944 végén gyakorlatilag teljesen magyartalanították. A m. lakosság nagyobb részét kivégezték, az életben hagyottakat táborokba hurcolták, (természetesen javaikat otthagyva) örökre el kellett hagyni lakóhelyüket. Az ismét →Vajdaságnak nevezett ter-en a m-ok és ném-ek ritkítására Szépligeten (Gajdobra), Dunabökényben (Bukin, Mladenovo), Dakovon haláltáborokat hoztak létre, a legnagyobb és a m-ság számára legtragikusabb Tiszaistvánfalván (Backi Jarek) működött. Lakói ugyan nagyobb részben ném-ek voltak, de átmenetileg több ezer m. is ide került. 1946 tavaszáig 6429-en haltak meg itt, a m. áldozatok száma legalább száz, közülük 55 gyermek. – A ~ 1945 elején is tartott és tulajdonképpen 1945. IV. 18: ért véget, amikor a kevés életben hagyott mozsori m-t is a →jareki haláltáborba hurcolták. Tömegesen végeztek ki m-okat a Szerémségben is, amely 1941–44: a Független Horvát Államhoz tartozott. – A magyarirtás ált. szláv elhatározás lehetett, Kárpátalján is összegyűjtötték a 16–50 é. m. ffiakat, ezrek pusztultak a szolyvai gyűjtő, mit a szovjetek hadifoglyai a temesvári ill. a foksáni elosztó táborokban. A Felvidéken 1945. IV: a →kassai kormányprogram és a →Benes dekrétumok adtak törvényes keretet a magyarirtásnak. – A ~ halálos áldozatainak száma vitatott, mivel csak 1990 óta kutatható, Zomborban és környékén kb. 5600, Csúrogon kb. .000, Újvidéken és környékén kb. 3000, Szenttamáson és környékén kb. 3000, Zsablyán kb. 2000, Szabadkán kb 2000 m-t mészárolták le. Az áldozatok jelentős részének nevét vsz. soha, sehol nem jegyezték le. Róluk csak a szemtanúk, leszármazottak visszaemlékezéseiből szerezhetünk tudomást. A tanúk döntő többsége már nem él; velük együtt sírba szállt rengeteg adat, név, akikről már vsz. soha nem tudhatunk meg semmit. Az útonlevő/hazatérő m-ok országúti meggyilkolásairól nincs adat; honvédek, akik 1944: megadták magukat a partizánoknak, eltűntek, sok olyan katonaszökevény veszett el, akik a m. egységekből való szökésük után, otthon, a partizánok végezték ki. – A Vajdasági Autonóm Tart. gyűlése által 2008: kiadott prof. dr Dragoljub Zivkovic, prof. dr. Ljubivoje Cerovic, prof. dr. Dragoljub Zivkovic, mr Milán Micic, dr Pál Tibor, prof. dr. A. Sajti Enikő és dr. Dusán Vuletic összeáll. Az 1941-1948 között Vajdaságban kivégzettek névsora c. munka szerzői 15.419 m. áldozatot nevezett meg. A népirtáskor meggyilkolt m-ok száma a becslések és a kutatások 2011 k. állása szerint 25–40.000 lehet, nem számítva bele az 1945–48: bíróság által elítélt, kivégzett „háborús bünös”-öket. – 1945. V. a háború végétől a Délvidékről kb. 84.000 m. polgárt üldöztek el, kb. 2x-esét annak, amennyit az I. vh-t követően a →Szerb-Horvát-Szlovén Királyságból. – A tömegsírokon 1990 után a leszármazottak állította emlékkereszteket rendszeresen elpusztítják v. megrongálják. A hatóság 2011. V. 31-ig megakadályozta a csurogi áldozatok hozzátartozóinak, hogy a szerémségi Szávaszentdemeteren (Mitrovicán), az egykori Svilara gyűjtő- és munkatáborban 1945–47: elhunyt svábok emlékére állított kereszthez hasonlót emeljenek Csurogon; azt sem engedélyezték, hogy az újvidéki Futaki úti temető katonasírjaihoz Makovecz Imre (1935–) építész tervezte emlékkpnát fölépítsék (melynek terve 2000: elkészült). – Bpen 2009. X: Borisz Tadity (1958–) szerb eln. és Sólyom László (1942–) közt. eln. megállapodott, hogy a két orsz. tud. akad-ájának bevonásával, tört. tényföltáró biz-ot alakítanak a ~ kivizsgálására. A vegyes biz. szerbiai kutatócsop. alakuló ülését 2011. III. 23: Újvidéken megtartották; a m. csoportnak 21 tagja van, a munka sajtóhírek szerint „pénzhiány miatt” szünetel. Dom. L.–88

Szigethy György: Szemtanúja voltam Tito délvidéki vérengzésének. Cleveland, 1956:10. – müncheni Nemzetőr, 1984. X. 15. (Rétfalvi Tamás: Akikért nem szól a harang) – A.Sajti Enikő: Délvidék 1941-1944. Bp., 1987:243. – Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában. Bp., 1991. – Matuska Márton: A megtorlás napjai. Újvidék, 1991. – Domonkos László: M-ok a Délvidéken. Bp., 1992:95. – Ötvenezer magyar vértanú. Bp., 1993. – Mojzes Antal: Halottak napja Bajmokon. Magyarkanizsa, 1994:40. – újvidéki Híd 1996: 12. sz. (Vaszja Csubrilovics memorenduma. Ford. Kartag Nándor) – Szloboda János: Zentán történt ’44-ben. Újvidék, 1997:152. – Rémuralom a Délvidéken. Újvidék, 2004:14. - A.Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség. Bp., 2004:319. – Matuska Márton: Megvert pásztorunk. Bácsfeketehegy, 2008. – M. Hírl. 2009. II. 21. (Kovács Emőke: Érte se szólt a harang) – Rubicon 2009:195. sz. (Matuska Márton: A délvidéki m-ság tragédiája; Sebők László: Fogyadozó m-ság. A vajdasági m. népességcsökkenésről) (térkép is) – Impériumváltás a Vajdaságban (1944) – Promena imperije u Vojvodini 1944 godine. Szerk. Karol Biernacki és Fodor István. Szeged– Zenta, 2010. (Dél-alföldi évszázadok, 28.) – Trianoni Szemle 2011. I/III: 22-29. (Csorba Béla: A járeki haláltábor) – M. Nemz. 2011. III. 19. (Wekerle Szabolcs: Ítélet nélkül – A Terror Háza 2011. II–VIII: „Magyar voltál, azért” kiáll-áról) – M. Fórum. 2011. IV. 7. (Késik a m-ellenes atrocitások feltárása) – M. Nemz. 2011. V. 21. (Juhász György: Terrormerénylettől a délvidéki m. népirtásig. A Csubrilovics-terv. [Cs. arcképével])